Minden egy helyen: itt vannak az önkormányzati választások eredményei!
Visszafoglalta a Fidesz az északkelet-magyarországi nagyvárosokat.
Kovács András hangsúlyozta, másfél évvel a parlamenti választások előtt a kormánypártok több mint 43 százalékos eredménye egyáltalán nem tekinthető rossznak.
Kovács András, az Origo újságírója a Substack oldalán mérlegre tette az idei időközi választási eredményeket és meglepő következtetésr e jutott. Mint fogalmazott, az év végén sokan sokféleképpen próbálják megnézni az egyes pártok támogatottságának alakulását és annak fényében értékelni a belpolitikai folyamatokat.
Sok esetben a közvélemény-kutatások értelmezése dominál, de Kovács egy „teljesen objektív módszerrel” próbálta bemutatni, hogy állhat egyes pártok támogatottsága. Felidézte, hogy Magyarországon június 9-én tartottak önkormányzati választást. Előtte nem voltak időközi voksolások, csak utána. Az elemzésbe csak azokat a választásokat vette be az újságíró, ahol a kormánypártok is indultak az időközi választáson. Így összesen hat voksolást (Oroszlány, Koppányszántó, Pécs, Berkesz, Szentes , Sátoraljaújhely) vett górcső alá.
Kovács András a fenti hat voksolás összesített eredményéről egy ábrát is közzétett, melyet alább tekinthet meg:
Felhívta a figyelmet, hogy a júniusi eredmények alapján Fidesz-KDNP dominanciát látunk, de a független és a baloldali összefogás jelöltjei is jól szerepeltek. Ugyanakkor a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt nem igazán „rúgott labdába” a vizsgált körzetekben. Ugyanakkor június 9-e után már mutatkoznak változások a politikai palettán:
a baloldali összefogás és a kétfarkú kutyák jóformán eltűntek a térképről.
A Mi Hazánk támogatottsága pedig a felére zsugorodott. Ezzel párhuzamosan a független jelöltek megszerezték a voksok több mint 50 százalékát – sorolta az újságíró.
Rámutatott, hogy a függetlenek mellett a Fidesz-KDNP volt a másik nyertese politikai térkép átrendeződésének. A kormánypártok támogatottsága 41,61 százalékról 43,18 százalékra emelkedett.
Másfél évvel a parlamenti választások előtt pedig a kormánypártok több mint 43 százalékos eredménye egyáltalán nem tekinthető rossznak.
Ráadásul ez szinte megegyezik a Fidesz EP-választáson kapott szavazatarányával is”
– húzta alá Kovács, aki azt is megjegyezte, hogy bár egyes felmérések szerint a Magyar Péter vezette Tisza Párt vezet az országos felmérésekben, de mivel egyetlen választáson sem indultak, „így egyelőre pontosan nulla százalékot tudnak mögéjük írni” – szögezte le az Origo munkatársa.
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád
***
Kapcsolódó vélemény
A mostani műsorban is borsot tört Gulyás orra alá az egykori politikus.
Ezt is ajánljuk a témában
Visszafoglalta a Fidesz az északkelet-magyarországi nagyvárosokat.